Hatályba lépett a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvény
Hatályba lépett ma Ukrajnában a kisebbségek által bírált nyelvtörvény, amely előírja, hogy miden állampolgár köteles beszélni az ukránt mint állama…
Hatályba lépett ma Ukrajnában a kisebbségek által bírált nyelvtörvény, amely előírja, hogy miden állampolgár köteles beszélni az ukránt mint állama…
Az Egészségügyi Világszervezet két tanulmánya is megállapította, hogy a bébiételek nagy részét nem megfelelően ajánlják hat hónapnál fiatalabb babáknak és…
India északi és nyugati részén mintegy 4 és félmillió embert érint a monszunesők keltette árvíz, a halálos áldozatok száma meghaladja…
Az Európai Parlament ma kezdődő strasburgi plenáris üléssorozatán dönt arról, ki lesz az Európai Bizottság elnöke november elsejétől. A szavazást…
Több tucatnyi tüntetőt vettek őrizetbe tegnap Moszkvában, akik az ellen tiltakoztak, hogy független jelöltek nem indulhatnak a szeptemberi önkormányzati választásokon…
Újabb, Görögországra vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki a román külügyminisztérium – jelenti a Román Rádió. Eszerint Rodosz szigetén a szél és…
Alig 30 év alatt az éghajlat globálisan óriási fordulatot vesz. A világ 520 legnagyobb városának 77 százaléka számolhat azzal, hogy…
A mediterrán országok évente 24 millió tonna műanyaghulladékkal szennyezik a környezetet, ebből több mint félmillió tonna az óceánokba kerül. A…
Több száz ír gazda vonult utcára a dublini parlament előtt, hogy tiltakozzanak az Európai Unió és a Dél–amerikai Közös Piac…
Az idei júniusi rekordhőség meghozta a hatását Kelet-Németországban: a folyókban annyira kevés a víz, hogy a szakértők egyenesen ivóvízhiánytól tartanak…
Hatan meghaltak és csaknem százan súlyos sérüléseket szereztek a tegnap este váratlanul lecsapott viharban az észak-görögországi üdülőhelyen, Halkidikin. Egy cseh…
Winkler Gyula, az RMDSZ Európai Parlamenti képviselője újabb alelnöki megbízatást kapott az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságában. Winkler Gyula szerint…