
Újabb koronavírusos esetet jegyeztek Magyarországon
Kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, miután egy újabb iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a fertőzést olvasható…
Kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, miután egy újabb iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a fertőzést olvasható…
Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasárnap Isztambulban azt javasolta Görögországnak, hogy Törökországhoz hasonlóan nyissa meg kapuit a menekültek előtt, akik…
A kínai gazdaság számottevő lassulásának és a koronavírus terjedésének következtében az év eleje óta nagyságrendileg 30 százalékot zuhant a kőolaj…
Továbbra is elterjedtek a nőkkel szembeni előítéletek világszerte, annak ellenére, hogy évtizedek óta fokozatosan csökken az egyenlőtlenség - írta ma…
Minden ötödik európai zajszennyezéstől szenved, állapította meg európai környezetvédelmi szervezet ma közzétett jelentésében. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség becslése szerint mintegy…
Jogi érvényt szerezne a karbon-semlegességi terveinek az Európai Bizottság. Erről szól a tegnap bejelentett klímatörvény javaslata, amelyet még az Európai…
Olaszországban tíz napra bezárják az iskolákat, hogy kordában tartsák a koronavírus terjedését. Egy hónapra felfüggesztik az összes tömegrendezvényt. Az országban…
A magyarországi Semmelweis Egyetem egyik külföldi gyógyszerész hallgatójánál igazolták tegnap a tesztek a koronavírus-fertőzést - közölte az intézmény a honlapján.…
Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget - közölte az ügyvezető kormány.…
Megfékezhető a koronavírus-járvány, a betegek mintegy 3,4 százaléka hal bele a fertőzésbe - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója Genfben.…
Tovább csökkent a koronavírus új fertőzötteinek napi száma Kínában. Éjfélig 119 új pácienst regisztráltak Kína szárazföldi területén, vagyis az új…
Könnygázzal és hanggránátokkal védik a görög rendőrök és katonák az ország Törökországgal közös szárazföldi határát. A túloldalon összegyűlt menekültek és…