Alekszandar Vucsics veszített, új korszak kezdődhet Szerbiában
Közel tizennégy év után véget ért Alekszandar Vucsics pártjának uralkodása Szerbiában – a volt elnök nem sokkal a tegnapi, előrehozott…
Közel tizennégy év után véget ért Alekszandar Vucsics pártjának uralkodása Szerbiában – a volt elnök nem sokkal a tegnapi, előrehozott…
Egy hónapra elrendelte Matolcsy György volt jegybankelnök letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság – jelentette az MTI. Matolcsyt jelentős vagyoni…
Donald Trump elnökségének második felét alapvetően meghatározhatják a november 3-i amerikai félidős választások. A republikánusok elveszíthetik többségüket a kongresszusban, ami…
Hetven évvel ezelőtt, 1956. október 23-án egyetemisták tüntetésével kezdődött a magyar forradalom és szabadságharc. Az események Erdélyben is visszhangra találtak,…
Elsüllyedt a Fekete-tengeren, Konstanca közelében ma reggel dróntámadás érte teherhajó. A Comore-szigeteki zászló alatt közlekedő hajót a román felségvizeken kívül,…
Elutasította Donald Trump kérését a Google arra vonatkozóan, hogy átnevezzék az Atlanti-óceánt, írja a Guardian. Az amerikai elnök szerdán egy…
Újabb biztonsági intézkedések bevezetésével készül Franciaország az országszerte meghirdetett tüntetésekre. Emmanuel Macron köztársasági elnök bejelentette, hogy a hatóságok a következő…
Hetven éve, 1956. október 23-án tört ki a magyar forradalom és szabadságharc, amely a kommunista diktatúra és a szovjet uralom…
Európai Uniós tengeri művelet indításának megfontolását sürgeti az Európai Parlament a Fekete-tengeren, a kereskedelmi hajók elleni támadások miatt. Az EP…
Huszonegy rakétával támadta meg Oroszország Kijevet, nem sokkal az ukrajnai béketárgyalások újraindításáról szóló egyeztetések után – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán…
Több mint 40 európai parlamenti képviselő sürgeti az uniós tagállamok közlekedési minisztereit, hogy mozdítsák előre az óraátállítás eltörlésének ügyét. Az…
A 2023. október 7-i támadáshoz hasonló újabb akcióval fenyegette meg Izraelt a Hamász palesztin terrorszervezet – írta a Ynet izraeli…