Oroszország sikeresen tesztelte új szuperfegyverét
Sikeresen tesztelte Oroszország eddigi legerősebb és legnagyobb hatótávolságú rakétáját, az RSZ-28 Szarmatot. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, a sikeres…
Sikeresen tesztelte Oroszország eddigi legerősebb és legnagyobb hatótávolságú rakétáját, az RSZ-28 Szarmatot. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, a sikeres…
Oroszország ismét figyelmeztette Svédországot és Finnországot: esetleges NATO-csatlakozásuknak „következményei” lehetnek. Ez nem először hangzik el Moszkva részéről a két skandináv…
Elrendelte ma Julian Assange kiadatását az Egyesült Államoknak az ügyben illetékes londoni magisztrátusi bíróság. A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának évek…
Kijevbe érkezett ma Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – erről ő maga számolt be a Twitteren. A közösségi oldalon…
Megkezdte az orosz haderő az Ukrajna ellen indított háború második szakaszát, amely a Donbasz-térségért fog folyni. Robert C. Castel elemző…
Orbán Viktor miniszterelnök holnap hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, ahol magánkihallgatáson fogadja őt Ferenc pápa - közölte ma az MTI-vel…
Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova…
Elnézést kért tegnap Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus-járvány megfékezésére saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértéséért, amely miatt a rendőrség…
A moszkvai osztrák nagykövetség négy tisztviselőjének kiutasítását jelentette be tegnap az orosz külügyminisztérium. A tárca bekérette az osztrák nagykövetet, akinél…
Minden eddiginél kisebbre zsugorodott az Antarktiszt körülvevő tengeri jég idén februárban a most közzétett mérések szerint. A térség tengeri jegének…
A Világbank jelentősen, 4,1 százalékról 3,2-re rontotta a 2022-es világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését – közölte a Világbank elnöke. David Malpass…
Egyelőre nincs a láthatáron humanitárius tűzszünet Ukrajna és Oroszország között, de az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese szerint néhány héten…