Mindkét háborús fél súlyos veszteségeket szenvedett
Oroszország továbbra is rendkívül súlyos veszteségeket szenved el az ukrajnai háborúban, de drámai különbségek vannak az egyes országrészek között a…
Oroszország továbbra is rendkívül súlyos veszteségeket szenved el az ukrajnai háborúban, de drámai különbségek vannak az egyes országrészek között a…
Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat – derül ki abból a…
Ukrajna támogatásáról, az energiafüggőségről, a gazdasági együttműködésről és a vitás gazdaságpolitikai kérdésekről kezdett tárgyalást az amerikai elnök és az Európai…
Pénteken találkozik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. A beszélgetés…
Lengyel, kanadai, norvég és spanyol hozzájárulással összeállt az első, Leopard 2A4 német gyártmányú harckocsikból álló, Ukrajnának szánt század - közölte…
Az Európai Unió több tagországa támogatja az atomenergia felhasználását. A nyilatkozatok alapján az országok környezetbarát energiaforrásként tekintenek a nukleáris erőművekre.…
Ukrajna-szerte rakétákat lőtt ki Oroszország az éjszaka, a támadások érintették az északi Harkivot, a délen található Odesszát és a nyugaton…
Új, kizárólag műanyagok okozta betegséget fedeztek fel a tengeri madaraknál. A londoni Természettudományi Múzeum tudósai plasztikózisnak nevezték el a betegséget,…
Egymilliárd euró értékű közös lőszeradományt sürgetett a háborúban álló Ukrajnának Stockholmban Josep Borrell. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője…
Bahmut város elfoglalása megnyitja az utat a támadás előtt az ukrán védelem belseje felé – jelentette ki Szergej Sojgu orosz…
Hamarosan átadják a norvégiai Bergenben a világ leghosszabb gyalogos- és kerékpáros alagútját. A kerékpárral tíz perc alatt átszelhető, 2,9 kilométeres…
A HUNOR - Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos…