
Törökország támadást indított a Szíriai Demokratikus Erők ellen
Átfogó támadást hajtott végre Törökország a főleg kurd milíciákból álló Szíriai Demokratikus Erők infrastrukturális központjai, katonai támaszpontjai ellen a hétvégén.…
Átfogó támadást hajtott végre Törökország a főleg kurd milíciákból álló Szíriai Demokratikus Erők infrastrukturális központjai, katonai támaszpontjai ellen a hétvégén.…
A Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret – tájékoztatott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és…
Ez alkalomból Cătălin Predoiu belügyminiszter ma közzétett üzenetében szolidaritását fejezte ki a zsidó néppel és az Izraeli állammal. Üzenetében kitért…
Már több mint ezer halálos áldozatot követelt Izraelben és Gázában a hétvégén kirobbant konfliktus. Izraelben több mint 700 halálos áldozata…
Meghalt Sólyom László volt magyar köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár. 81 évet élt. Az Alkotmánybíróság elnökeként…
Több mint kétezerre emelkedett az Afganisztán nyugati részét megrázó erős földrengések áldozatainak száma – közölte a tálib kormány szóvivője. Hozzátette,…
Libanonból is megtámadták Izraelt a terroristák – közölte egy katonai szóvivő. A hadsereg tüzérségi tűzzel válaszolt a Dél-Libanonból érkező támadásra,…
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, országa hosszú és nehéz háborúba kezdett, mert ezt kényszerítette rá a Hamász gyilkos támadása.…
Nargesz Mohammadi iráni aktivista, újságíró kapja idén a Nobel-békedíjat "a nők iráni elnyomása ellen és az emnberi jogokért és szabadságért…
Tovább nőtt, és mára elérte az 52-őt a kelet-ukrajnai, Harkiv megyei Groza települést ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma –…
A lengyel kormány "kemény vétót fog előterjeszteni az illegális bevándorlás ellen az Európai Tanácsban" – jelentette be Morawiecki miniszterelnök, miután…
Robert Fico ellenkezésére tekintettel a szlovák elnök felfüggesztette a katonai szállításokat Ukrajnának. Az új szlovák kormány megalakulásáig működő átmeneti kabinetnek…