A restitúciós törvény elodázza elkobzott tulajdonok ügyét
A megszabott határidők miatt semmit nem old meg, inkább elodázza a kommunista időben elkobzott tulajdonok ügyét a jelenlegi törvénytervezet -…
A megszabott határidők miatt semmit nem old meg, inkább elodázza a kommunista időben elkobzott tulajdonok ügyét a jelenlegi törvénytervezet -…
A szíriai fegyverembargó ügyében nem jutottak egységes álláspontra az uniós országok állam-, illetve kormányfői brüsszeli találkozójukon. Ciprus pénzügyi megsegítésének kérdése…
Kovács Piroska Europa Nostra-nagydíjára, a máréfalvi nyugalmazott pedagógus életművére hívta fel a román parlament figyelmét Antal István képviselő. A Hargita…
Nem fogadta el az Európai Unió 2014-2020-as költségvetését az Európai Parlament. Történetének első olyan költségvetése lett volna, amely a korábbinál…
12 európai állam, többek közt Románia is elveszít egy képviselői mandátumot az Európai Parlamentben - erről szavazott tegnap az EP.…
Megtámadhatja a restíticiós törvényt az Alkotmánybíróságon a Polgári Erő - nyilatkozta tegnap Mihai Razvan Ungureanu elnök. Szerinte nem szakmai kritériumok…
Zilahon tartotta tegnap alakuló ülését a Partiumi Autonómia Tanács kezdeményező bizottsága. A testület az április végén megalakuló Autonómia Tanács működését…
Újraválasztották a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének egyik alelnöki tisztségébe Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának, illetve az RMDSZ Országos Önkormányzati…
A magyar köztársasági elnökhöz fordult az Amnesty International és arra kéri Áder Jánost, hogy ne írja alá a Magyarország alaptörvényének…
Két héttel, június elejéről május végére hozná előre az európai parlamenti választásokat az a javaslat, amelyet tegnap fogadott el a…
Március 26-án vállal felelősséget a kormány a restitúciós törvényért - jelentette be a mai kormányülés elején a miniszterelnök. Victor Ponta…
A romániai törvényi keret és a jogalkalmazás közötti szakadékra hívta fel a figyelmet az Európai Parlamentben Sógor Csaba. Az RMDSZ…