Jelentősen csökkenti a beruházásokra szánt költségvetést a kormány
Számos területről készül támogatást elvonni a kormány, amely jelentős összegeket csoportosít át más ágazatokhoz a héten esedékes, idén immár második…
Számos területről készül támogatást elvonni a kormány, amely jelentős összegeket csoportosít át más ágazatokhoz a héten esedékes, idén immár második…
Tizennégy jelölt száll versenybe az államfőválasztás első fordulójában, november 2-án - jelentette be Marian Muhuleţ. A Központi Választási Iroda szóvivője…
November 9-én lesz a katalán függetlenségi népszavazás. A katalán tartomány elszakadásának megszavazásáról szóló elnöki rendeletet Artur Mas ünnepélyes keretek között…
Az RMDSZ Gazdasági Tanácsa támogatja Romániána euró-zónához való csatlakozását, hogy a gazdasági, a vállalkozói szektor fejlődni tudjon, az ország pedig…
A kolozsvári polgármesteri hivatal fellebbezett az ellen a bírósági ítélet ellen, amelyik kétnyelvű - román és magyar - helységnévtáblák kihelyezésére…
Vádat emeltek Bartha Domokos, a Maros megyei Mezőbánd alpolgármestere ellen folytonosan elkövetett hivatallal való visszaélésben való bűnrészesség és aláírás-hamisítás miatt…
Vádat emeltek Bartha Domokos, a Maros megyei Mezőbánd alpolgármestere ellen folytonosan elkövetett hivatallal való visszaélésben való bűnrészesség és aláírás-hamisítás miatt…
Az iraki miniszterelnök szerint országának titkosszolgálata egy összeesküvés nyomára bukkant: a célpont az Egyesült Államok és Párizs metróhálózata. A Fehér…
A már több ezer embert megfertőzött Ebola-járvány fenyegetést jelent a regionális és a globális biztonságra -jelentette ki Barack Obama amerikai…
Feltartóztatták az orosz hatóságok tegnap Moszkvában Rebecca Harmst, az Európai Parlament zöldpárti frakciójának társelnökét, nem engedték belépni az országba, így…
Kigyulladt mára virradóra a kelet-ukrajnai szakadárok által ostromolt donyecki nemzetközi repülőtér, és megszakadt a reptér áramellátása is. A kijevi kormány…
Ma Csíkszeredában kerül sor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kampányindító rendezvényére. Az esemény, amelynek a csíkszeredai Sportcsarnok ad otthont, este…