Kiszélesedni látszik az ukrajnai konfliktus
Az Egyesült Államok azt fontolgatja, védelmi fegyvereket szállít Kijevnek. A NATO és Amerika mérlegeli azt a lehetőséget, hogy például tankellenes…
Az Egyesült Államok azt fontolgatja, védelmi fegyvereket szállít Kijevnek. A NATO és Amerika mérlegeli azt a lehetőséget, hogy például tankellenes…
Szilágyi Zsolt lett az Erdélyi Magyar Néppárt új elnöke. A tisztújító küldöttgyűlés érdemi munkálatai: a viták, az elnök és alelnökök…
Két hónappal a Szociáldemokrata Pártból való kizárásuk után, a politikusok ma bejelentik az új jobbközép politikai párt megalakulását, A Mi…
Az amerikai kormány elítélte az Iszlám Állam terrorszervezet fogságában lévő japán túsz állítólagos kivégzését. A Fehér Ház hangsúlyozta, együtt kíván…
Néhány héten belül véget ér Victor Ponta politikai hatalma - ezt üzente Mircea Geoană, miután ma Marian Vanghelievel közösen bejelentették…
Victor Ponta kormányfő Románia fejlődésének útjába áll, és Klaus Johannis államfő programja nem megvalósítható a liberálisok kormányzati szerepvállalása nélkül -…
Jelenleg zajlanak az Erdélyi Magyar Néppárt rendkívüli, tisztújító küldöttgyűlésének legfontosabb mozzanatai Marosvásárhelyen: az alapszabályzat megvitatása, aztán később: az elnökválasztás. Toró…
Elnököt választ ma az EMNP.Rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést tart ma Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt. Az eseményen új elnököt választanak és…
Az Egyesült Államok újabb gazdasági büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba Oroszország ellen arra az esetre, ha Moszkva nem hagy fel a kelet-ukrajnai…
Elena Udrea úgy döntött, lemond pártelnöki tisztségéről - jelentette be tegnap este a Népi Mozgalom Párt főtitkárhelyettese, Gelu Vişan. A…
Holnap tartja Marosvásárhelyen rendkívüli tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt, melynek keretében új elnököt választanak és a párt megújulási tervét…
Fekete esztendő volt 2014 az európai biztonság szempontjából - mondta évértékelő sajtótájékoztatóján Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Az atlanti szövetségtől délre…