Az amerikai kongresszus bukaresti látogatáson tartózkodó küldöttsége 'elégedett' volt az elnöki hivatalnak a tavalyi államfőválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban adott magyarázatával. Ezek…
A képviselőházban ma elfogadott jogszabálytervezet szerint a megyei jogú városok önkormányzatainak a helyi költségvetés legalább 5 százalékát kötelezően a megyei…
Bogdan Ivan gazdasági miniszter ma azt nyilatkozta, hogy elküldték jóváhagyásra a vakációs utalványok odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet, amelyet még e…
Pozitívan bírálta ma a szenátus jogi bizottsága a pszichoaktív szerek hatása alatt álló sofőrök büntetéséről szóló törvénytervezetet. A jogszabályjavaslat már…
Korszerűsítik a kolozsvári Ion Chiricuță onkológiai intézetet, az erre vonatkozó szerződést Marcel Boloș, a beruházásokért és európai forrásokért felelős miniszter…
A fiatalokat arra ösztönzik, hogy saját vállalkozást alapítsanak az idén 450 millió euró uniós támogatásból megvalósuló Start-Up Nation program keretében.…
Bukarestbe látogat ma az amerikai kongresszus küldöttsége és megbeszéléseket folytat Ilie Bolojan ügyvivő államfővel és Marcel Ciolacu miniszterelnökkel. Cristian Diaconescu,…
Állatállománya védelmében Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat a ragadós száj- és körömfájás vírusánal aggasztó európai terjedése miatt – jelentette…
Felerősödő szélre, havazásra és hóviharokra figyelmeztető újabb riasztásokat adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat a hegyvidéki területekre. Vasárnap reggelig…