
Szovátán tartották a Hegyimentők Országos Konferenciáját
Az országos hegyimentőhiány, valamint a nyugdíjkorhatár csökkentése volt a két fő témája a Hegyimentők Országos Konferenciájának, amelyet Szovátán tartottak. Az…
Az országos hegyimentőhiány, valamint a nyugdíjkorhatár csökkentése volt a két fő témája a Hegyimentők Országos Konferenciájának, amelyet Szovátán tartottak. Az…
Ifjúsági- és diákszervezeteknek hirdetett pályázatot a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium. A pályázat keretösszege 3 millió lej. A minisztérium Facebook…
A közúti közlekedési törvényt módosító tervezet szerint bizonyos feltételek mellett engedélyeznék az előzést akkor is, ha a sávokat egy vagy…
Románia nem szorul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére, és a kormányválság veszélye sem áll fenn - közölte ma az elnöki…
Románia ismét az Európai Unió a legmagasabb inflációval rendelkező országa - derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból. A felmérések…
Elfogadja a kormány szerdai ülésén a vakációs utalványok odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet - jelentette be az ülés elején a miniszterelnök.…
Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről…
Újabb négy személyt vettek őrizetbe a hatóságok a Călin Georgescu elnökjelöltségét érvénytelenítő BEC-döntést követő zavargások kapcsán. A gyanúsítottakat - három…
Negatívan véleményezte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet, amely megvitatásra vár a képviselőházban. A jogszabályjavaslatot…
Noha a Covid-járvány alatt megnőtt a kártyás- és az online vásárlások aránya, még mindig a készpénz a legelterjedtebb fizetőeszköz az…
Az év első három hónapjában 17,4 milliárd lej értékben vásárolt államkötvényeket a lakosság; az összeg háromszor nagyobb a 2024 ugyanezen…
Románia tanult a leckéből, és intézményei elkötelezettek a májusi elnökválasztás tisztességes, átlátható és a demokratikus normáknak teljes mértékben megfelelő lebonyolítása…