
Első helyen állunk Európában a fiktív oltások terén
Lucian Bode szerint Románia az első helyen áll Európában a fiktív oltások terén, és több mint 1300 személy ellen folyik…
Lucian Bode szerint Románia az első helyen áll Európában a fiktív oltások terén, és több mint 1300 személy ellen folyik…
A legutóbbi tájékoztatás óta 424 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 19.697 teszt eredményének feldolgozása nyomán; kilencen újrafertőződött betegek. Az elmúlt…
Az országba hazatérő román állampolgárokat érintő beutazási korlátozások és a határátkelőknél kialakult torlódások ellen tiltakozik ma a kormánynál a Románok…
Marosvásárhelyen 2022. január 17-étől elkezdődik a szelektív hulladékgyűjtés – jelentette be Soós Zoltán polgármester ma déli sajtótájékoztatóján. Az elöljáró hozzátette,…
A CFA Románia legfrissebb jelentése szerint idén 7,3 százalékos lesz a GDP-arányos költségvetési hiány, jövőre pedig 5,8 százalékos infláció várható.…
Továbbra is zsúfolt a forgalom az ország nyugati határátkelőinél – a határőrség tájékoztatása szerint a petei, borsi, csanádpalotai és nagylaki…
Raed Arafat belügyi államtitkár a közszolgálati köztelevíziónak arról beszélt a hétvégén, hogy a hatóságok készülnek az újabb járványhullámra, mely valószínűleg…
Mától válik kötelezővé a digitális beutazási adatlap mindazok számára, akik Romániába készülnek utazni. Tegnaptól kezdődően, elektronikus formában lehet kitölteni a…
Mától szerdáig 13 órától sztrájkőrséget állnak a pedagógusokat tömörítő szakszervezetek a megyei prefektúrák épülete valamint a kormány székháza előtt. A…
Januárban egyszeri szociális segélyt kapnak az 1600 lejes vagy ennél kisebb nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok, erről sürgősségi rendeletet fogadott el a…
Zárva maradhatnak januárban az iskolák a tanügyi alkalmazottak általános sztrájkja miatt. A pedagógusok sztrájkkal készülnek tiltakozni amiatt, hogy jövőre nem…
Mégsem módosít a mikrovállalkozások besorolásán a kormány, így jövő évben az adózásuk sem változik - jelentette be tegnap este a…