Kompetenciafejlesztőek kellene legyenek az új tantervek
Az új tanügyi törvény részeként az állam sok pénzt fektetett az oktatás fejlesztésébe az utóbbi időszakban. Iskolák felszerelésére, számítógépes laborok…
Az új tanügyi törvény részeként az állam sok pénzt fektetett az oktatás fejlesztésébe az utóbbi időszakban. Iskolák felszerelésére, számítógépes laborok…
A romániai szülések 60 százaléka császármetszéssel történt 2023-ban, ez négyszer magasabb arány az ajánlottnál – írja az egészségügyi minisztérium adatai…
A külügyminisztérium által az Állandó Választási Hatóságnak tett javaslat értelmében 950 külföldi szavazókörzetet alakítanak ki az államelnök-, illetve a parlamenti…
Múlt pénteken kezdődött és november 23-ig tart az államfőválasztási kampány, amely során a jelölteknek és stábjaiknak számos szabályt kell betartaniuk.…
Románia Norvégia támogatásával vásárol új Patriot-rendszert, ugyanis sajátját júniusban átadta Ukrajnának. Norvégia 127 millió dollárral segíti Romániát egy Patriot típusú…
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter üdvözölte, hogy az alkotmánybíróság alkotmányosnak nyilvánította a szökésben levő elítéltek büntetését szigorító törvényt. „Jó hír a…
Covid-19-fertőzésgóc alakult ki a csíkszeredai megyei kórház bőrgyógyászati osztályán, felfüggesztették a beteglátogatást. Sergiu Sîngeorzan járványügyi szakértő, a csíkszeredai megyei kórház…
További 30 napig házi őrizetben marad Alfred Bulai, a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) szexuális zaklatással vádolt tanára. Az…
Tavasszal elkezdheti az áramtermelést a ratosnyai vízierőmű, amelynek környezetvédelmi engedélyét hétfőn fogja kibocsátani a környezetvédelmi ügynökség. A beindítás előtt még…
Az első iskolai ösztöndíjakat november 20-án kapják meg a diákok. Ezentúl minden hónap 20. napján utalják majd az összegeket. Az…
Ennek értelmében ezeket a nyugdíjakat a rendfokozat vagy beosztás szerinti illetmény vagy fizetés függvényében indexálják. A tervezet szerint állami katonai…
A képviselőház közigazgatási bizottsága módosításokkal elfogadta azt a törvénytervezetet, amelyik lehetővé teszi, hogy az önkormányzati, parlamenti, európai parlamenti vagy elnökválasztással…