Véglegesítették a Nagyszeben-Pitesti autópálya nyomvonalát
Véglegesítette a közlekedési minisztérium a Kárpátok romániai részén áthaladó első, Nagyszebent Pitesti-tel összekötő autópálya nyomvonalát, amely a tervek szerint 2021-ig…
Véglegesítette a közlekedési minisztérium a Kárpátok romániai részén áthaladó első, Nagyszebent Pitesti-tel összekötő autópálya nyomvonalát, amely a tervek szerint 2021-ig…
A Marosvásárhelyt Jászvásárral (Iaşi) és a moldovai Ungheni-nel összekötő autópálya megépítéséhez szükséges tanulmányok elkészítése körüli késlekedések miatt fejezte ki nemtetszését…
A dohánytermékek jövedéki adójának növelése a dohányzók számának a csökkenését eredményezheti – derült ki a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem…
Temesvár önkormányzata 4,6 millió euróért megvásárolta a Római Katolikus Püspökségtől az egykori ferences kolostor azon épületrészeit, amelyekben a Bánsági Főgimnázium,…
Óvadék ellenében elrendelt hatósági felügyelet alatt marad Sebastian Ghiţă képviselő - döntött a Legfelső Bíróság, amely ugyanakkor elutasította a politikus…
Javában zajlanak a Fekete Pénteki árleszállítási akciók. A Black Friday, magyarul Fekete Péntek, az Egyesült Államokban a hálaadást követő péntek, amely hagyományosan a karácsonyi…
November 12-étől az Egészségügyi Minisztérium kötelezővé tette, hogy digitális formában az elektronikus kórlap tárolja minden páciens adatait a betegségeiről, allergiáiról,…
A sajtóhírekkel ellentétben az Román Rádiótársaság igazgatótanácsnak semmilyen kapcsolata nincs egyetlen turisztikai céggel sem, amellyel szerződést kötött volna. A Igazgató…
Mérsékelt lavinaveszély van a Fogarasi havasokban. A hóréteg vastagsága helyenként meghaladja a 30 centimétert a Fogarasi-havasok gerincén. - tájékoztat az…
Az egészségügyi minisztérium előtt áll sztrájkőrséget ma a Sanitas Szakszervezet. Az érdekvédelem értesítése szerint tiltakozó akciók november 29-én és december…
“Első albérlet” programot indítana a munkaügyi minisztérium, az állami intézményekből kikerült fiatalok számára Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter tegnap azt nyilatkozta,…
Kötelezettségszegési eljárás indulhat Románia ellen, amennyiben nem igazítja az uniós normákhoz az élelmiszerforgalmazásra vonatkozó jogszabály előírásait. Arról a törvényről van…