
Tiltakozásokra készülnek az egészségügyi szakszervezetek
Elutasítják a közalkalmazotti bérekkel kapcsolatos tervezetet és tiltakozásokra készülnek az egészségügyi szakszervezetek. A Képviselőház jogi bizottságának tagjaival való mai találkozón…
Elutasítják a közalkalmazotti bérekkel kapcsolatos tervezetet és tiltakozásokra készülnek az egészségügyi szakszervezetek. A Képviselőház jogi bizottságának tagjaival való mai találkozón…
Csak letöltendő börtönbüntetés esetén veszítik el mandátumukat a helyi hatóságok. A Képviselőháznak a jogi és az adminisztratív bizottság ma rábólintott…
Klaus Johannis délben egyeztetett a szövetség küldöttségével. Ezt követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy nyilatkozott: a nemzetbiztonsággal kapcsolatos törvények…
Hazavihették az utolsó hemolitikus-urémiás fertőzéssel kezelt kisgyereket a Marie Curie Kórházból. A fővárosi egészségügyi intézményből ma engedték ki a brassói…
A 2015-ös dokumentumot 304 támogató, egy ellene szavazattal és 6 tartózkodás mellett fogadta el a törvényhozás. Mircea Duşa szociáldemokrata volt…
A Parlament tegnap nem hagyta jóvá Monica Ghiurco kinevezését a Román Televízió élére. 194-en ellenezték, 113-an támogatták a kinevezést, összesen…
Három forgatókönyvet vázolt fel a miniszterelnök a közigazgatás reformjára. Dacian Cioloș a képviselőház és a szenátus együttes ülésén beszélt a…
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el a Nemzeti Liberális Párt alelnöke esetében. A politikus nem részletezte,…
Több nőt a döntéshozatalba – jelentette ki Biró Rozália az RMDSZ Nőszervezetének elnöke. Míg a tagországok parlamentjeiben a nők részvételi…
Jakab Istvánt, az RMDSZ környezetvédelmi szakpolitikusát nevezte ki Dacian Ciolos miniszterelnök a Környezetvédelmi Alap élére. A kormányfő pénteken írta alá…
Újabb történelmi mélypontra, mínusz 3 százalékra csökkent az éves infláció márciusban - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet. Februárban mínusz…
A Bukaresti Táblabíróságnál ma kezdődik a liberálisok kormány elleni pere. A kabinetet az önkormányzati választások miatt perelték be a liberálisok.…