
Újabb panaszt emeltek Radu Banciu kirohanásai ellen
Árus Zsolt panaszt tett a B1 televízió, illetve annak szerkesztője, Radu Banciu ellen. Az udvarhelyi miccses provokáció kapcsán elhangzó nyilatkozatok…
Árus Zsolt panaszt tett a B1 televízió, illetve annak szerkesztője, Radu Banciu ellen. Az udvarhelyi miccses provokáció kapcsán elhangzó nyilatkozatok…
A Magyar Ifjúsági Értekezlet felhívást tett közzé, hogy azok, akik a magyarellenes kirohanások ellen szeretnének fellépni jelentsék a ZMENTA.ro Facebook-oldal…
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség több mint 7.500 tagja tüntetett csütörtökön a bukaresti George Enescu téren az egészségügyben és a szociális…
Mától életbe lép életbe az a törvény, amelynek értelmében minden, nem megfelelő fogva tartási körülmények között letöltött 30 napért 6…
2 százalékos szolidaritási illeték bevezetéséről döntött a kormány – jelentette be tegnap este a pénzügyminiszter. Ionuţ Mişa elmondta, az új…
Románia határozottan támogatja Spanyolország szuverenitását és területi egységét – erről biztosította a spanyol külügyminisztert tegnapi találkozójukon Klaus Iohannis államfő. Az…
Nagyszabású tiltakozó akciót szervez mára a Sanitas Egészségügyi Szakszervezet Bukarestbe. Az érdekvédelmi szervezet csaknem 8000 ember részvételére számít. A tiltakozók…
A nyugdíjpont értékének a kormányprogram által is előírt növelése "nem kérdéses" - hangsúlyozta Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök a koalíciós alakulatok…
Ukrán hivatali kollégájával, Petro Porosenkóval folytatott telefonbeszélgetést szerdán Klaus Iohannis. A két államfő beszélgetésének fő témája az új ukrán tanügyi…
Csak jövőre kerül sor a nyugdíjtörvény módosítására - jelentette be a koalíciós pártok szerdai ülését követően a Liberálisok és Demokraták…
Romániában évente közel 1.400 egyévesnél fiatalabb gyerek hal meg a kórházak hiányos felszereltsége következtében, de a szülők egészségügyi nevelésének hiánya…
Maros megyéből sok érdekvédelmis jelentkezett a Sanitas szakszervezet holnapra meghirdetett bukaresti tüntetésére. Az egészségügyi szakszervezet csaknem 8000 ember részvételére számít…