Nő a feszültség az államfő és a szociáldemokraták között
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke szerint Klaus Iohannis államfő, nyilatkozatai révén erőszakot szít, idegességet gerjeszt és a bizonytalanság érzését…
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke szerint Klaus Iohannis államfő, nyilatkozatai révén erőszakot szít, idegességet gerjeszt és a bizonytalanság érzését…
A héten tárgyalhatja a kormány az egészségügyi alkalmazottak bérezéséről szóló két módosító javaslatát, amely azt a célt szolgálja, hogy megoldja…
Elhamarkodottan jelentette be Viorica Dăncilă, hogy Ferenc pápa Romániába látogat. Ezt állítja legalábbis Miguel Maury Buendía pápai nuncius, aki szóvivőjén…
Az úgynevezett bérreform miatt veszélybe kerültek az állam tartópillérei – véli Klaus Iohannis. Az államfő szerint katasztrofális következményekkel járna Romániára…
A központi média becslése szerint mintegy ötezren tüntettek tegnap este Bukarestben a Victoria téren, a demonstrálók Európát akarunk, nem diktatúrát…
Közzétette tegnap a tanügyminisztérium a 2018-2019-es tanévre vonatkozó, elemi és gimnáziumi tankönyvek pályázati eredményeit. A benyújtott 143 tervezetből 124-et elfogadtak,…
Az RMDSZ törvénybe szeretné foglaltatni, hogy az erdélyi magyarságot ne lehessen nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek tekinteni Romániában - jelentette ki kolozsvári…
Kampányt indít a kanyarójárvány megfékezése érdekében az Egészségügyi Minisztérium - jelentette ki tegnap Nagyváradon Sorina Pintea egészségügyi miniszter. Mint fogalmazott…
Személyes meghallgatáson fogadta ma Ferenc pápa Viorica Dăncilă kormányfőt. A miniszterelnök reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Szentatya hamarosan…
Csaknem 13 ezerre emelkedett a kanyarós megbetegedések száma Romániában, 52 esetben a betegség halálos kimenetelű volt - közölte az Országos…
Felmentette ma Toni Greblăt, az alkotmánybíróság volt tagját a legfelsőbb bíróság. Toni Greblă ellen 2015 szeptemberében emelt vádat az Országos…
Alkotmányossági kifogást emelt ma Klaus Iohannis államfő a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezését szabályozó törvényt módosító tervezet ellen - közölte az…