
A rasszizmus elleni harc fontosságára hívta fel a figyelmet az államfő
A rasszizmus és az idegengyűlölet elleni tudatos harc fontosságára hívta fel a figyelmet Klaus Iohannis államfő a romák ellen elkövetett…
A rasszizmus és az idegengyűlölet elleni tudatos harc fontosságára hívta fel a figyelmet Klaus Iohannis államfő a romák ellen elkövetett…
Közvitára bocsátott a belügyminisztérium egy, az eltűnt személyek keresésével kapcsolatos törvénytervezetet – tájékoztat a News.ro hírportál. A dokumentum szerint ilyen…
A ma kezdődő és vasárnapig tartó rendezvények célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a náci rendszer által az emberiség, közöttük…
Konstanca vagy Craiova lesz Románia Ifjúsága Fővárosa 2020-2021-ben, ez a két város került be ugyanis a címért folytatott verseny döntőjébe…
Viorica Dăncilă kormányfő felfedezte a bűnözés elleni harcot, de továbbra is elutasítja a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényének hatálytalanítását – nyilatkozta tegnap…
Felfüggesztette tegnap tisztségéből Cristian Ovidiu Popescu caracali ügyészt a Legfelsőbb Bírói Tanács ügyvédi osztályának ellenőrző testülete. Úgy értékelték, az ellene…
9 órán keresztül tartott tegnap Gheorghe Dincă kihallgatása a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus elleni Igazgatóság központi székhelyén. A caracali gyilkosságok…
Lezárják a forgalmat a Transzalpin úton augusztus 10-én és 11-én a 39-es és a 41-es kilométerszelvény között az Országos Drift…
A Richter-skála szerinti 3,1 tizedes erősségű földrengés volt ma reggel, 6 óra 23 perckor Vrancea térségben – közölte az országos…
A medvék jelentette veszély miatt rendkívüli tanácskozásra ült össze tegnap este a különleges sürgősségi helyzetekkel foglalkozó országos bizottság. Megállapodtak abban,…
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége nem támogatja a költségvetés-kiigazítás tervezett módját – jelentette ki ma Iaşi-ban Varujan Vosganian. Az alakulat…
Maros megye legfontosabb rizikóinak és gyengéinek az alapos elemzését kérte a közrendért felelős szervektől a prefektus azt követően, hogy tegnap…