
Öt személyt helyeztek előzetesbe a máramarosi ügy kapcsán
Öt személyt helyeztek előzetes letartóztatásba abban az ügyben, amelyben egy német házaspár által vezetett bűnszövetkezetet azzal gyanúsítanak, hogy német fiatalokat…
Öt személyt helyeztek előzetes letartóztatásba abban az ügyben, amelyben egy német házaspár által vezetett bűnszövetkezetet azzal gyanúsítanak, hogy német fiatalokat…
Várható volt, hogy az államelnök nem fogadja el a kormányátalakításra tett javaslatot – nyilatkozta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint…
Visszavonja a bírói tisztségből való lemondását – jelentette be a közösségi oldalon Dana Gîrbovan. A kolozsvári bírónőt igazságügyi miniszternek jelölte…
Megtalálhatták II. András magyar király és második felesége, Courtenay Jolánta sírját Egresen. A magyar és román régészek által végzett ásatások…
Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely szerint 1000 és 3000 lej közötti összeggel bírságolhatják meg azokat az orvosokat, akik…
A Nép Ügyvédje megtámadja az Alkotmánybíróságon a közigazgatási törvénykönyvet. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott óvásában az ombudsman kifejti, hogy a sürgősségi kormányrendelet…
Aláírta ma a Pro Románia és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége azt a dokumentumot, amely leszögezi, hogy a két párt…
Új határátkelő megnyitását hagyta jóvá a román-szerb határon tegnapi ülésén a kormány. A Duna romániai partján fekvő Krassó-Szörény megyei Újmoldova…
A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége tegnap bejelentette hogy kilép a koalícióból, négy tárcavezetője közül három, Anton Anton…
Ezer lejt kaphatnak a kormánytól azok a nyolcadik osztályt végzett tanulók, akik 10-est kaptak az országos képességfelmérőn, illetve háromezer lejt…
Majdnem 300 alkalmazott elbocsátására készül a Zsil-völgyi Bányabezárási Országos Társaság, mert szűkíti tevékenységi körét. Ezen utolsó elbocsátás nyomán a vállalat…
Az RMDSZ nem lép be kisebbségi kormányba és nem is támogatja azt – nyilatkozta ma az Radio France International rádióadónak…