• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • július 6, 2015

Önkormányzati cégeknek dolgoznának a romák

A romák felzárkóztatása a célja, annak az Európai Szociális Alap által finanszírozott programnak, amelyről ismertetőt tartottak Gyergyóújfaluban. A program keretében,…


  • július 6, 2015

Kikapcsolódás és gyógyulás Parajdon

Újabb kikapcsolódási lehetőség várja a Parajdra látogatókat, ugyanis a hétvégén felavatták az évek óta épülő élményfürdő és gyógykezelő komplexumot. Bokor…


  • július 6, 2015

Virtuózok turné Erdélyben

A Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai székelyföldi turnéra készülnek. Augusztus 6-án Székelyudvarhelyen, a Digitál 3…


  • július 5, 2015

Kezdődik a kánikula

Sárga jelzésű hőségriadót bocsátott ki az Országos Meteorológiai Intézet. Ez holnaptól érvényes, egyelőre az ország nyugati és északnyugati megyéire, ahol…


  • július 5, 2015

Lányokkal lett tele a csíksomlyói nyereg

Mintegy ezer személy részvételével zajlik Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű rendezvény. A hagyományőrző csoportok már reggel megérkeztek, délelőtt…


  • július 4, 2015

Újabb pénzösszegek a Hargita megyei utakra

Újabb pénzalapot különítettek el a Hargita megyei utak javítására a megyei tanács tegnapi ülésén. A félévi költségvetés-módosítás révén másfél millió…


  • július 4, 2015

Egyedi látványosság Csernátonban

Erdélyben egyedülálló turisztikai komplexum nyílt ma Csernátonban. Három faház, egy közösségi célokat szolgáló csűr, egy sütő és a felújított vízimalomból…


  • július 3, 2015

Megszűnhet az Igazi Csíki Sör

A Hargita megyei törvényszék megtiltotta az "Igazi csíki sör" gyártójának a termék forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken…