Ideiglenesen visszatérhetet az iskolába Tamási Zsolt
Időleges és részleges jelleggel az ügyészség feloldotta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójának hatósági felügyeletét. Mint ismert, Tamási Zsoltot,…
Időleges és részleges jelleggel az ügyészség feloldotta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójának hatósági felügyeletét. Mint ismert, Tamási Zsoltot,…
Elvekről és programokról tárgyalt az RMDSZ a tegnapi, Klaus Iohannis államfővel folytatott konzultáción. Kelemen Hunor szövetségi elnök rádiónknak elmondta, saját…
Kórházba került egy brassói iskola 10. osztályának tizennégy tanulója, akiket az iskolában dolgozó munkások által használt ragasztóanyag által kibocsátott gőz…
25-dik alkalommal szerveznek olajgyűjtést Csíkszeredában – tájékoztat közleményben a Zöld SzékelyFöld Egyesület. Az újabb Nagy olaj és hulladékgyűjtés elnevezésű akcióra…
Tegnap tartotta első ülését a Transilvania Nemzetközi Repülőtér tevékenységét felülvizsgáló bizottság. A bizottság február 28-ig kell elvégezze a vizsgálatot, a…
Eredményes a Hargita megyei szakoktatás fellendítésért folytatott küzdelem, ugyanis a megyei tanács Kászonaltízen, december 6.-án tartott rendkívüli ülésén jelentős pénzösszegeket…
Fejlesztési ötletek kidolgozására hoz létre egyeztető tanácsot a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal - jelentette be a polgármester tanácsadója, Claudiu Maior a…
Az idény legalacsonyabb hőmérsékleti értékét jegyezték ma reggel a Csíkszeredai Meteorológiai Állomáson: mínusz 22 fokot mutattak a hőmérők. A Nagyszebeni…
Először készült olyan uniós éves jelentés az alapvető jogok helyzetéről, amely hangsúlyosan foglalkozik a kisebbségek védelmével is. Sógor Csaba europarlamenti…
[caption id="attachment_200604" align="alignright" width="300"] Fotó: Facebook[/caption] Nagy erőkkel keresi a rendőrség Benedek Orsolya marosvásárhelyi orvost. Gépkocsiját az egyik bevásárlóközpont parkolójában…
A polgármesteri hivatal figyelmezteti a szülőket, ne engedjék a gyermekeket a részben befagyott csónakázóra, mivel az rendkívül veszélyes. Cosmin Blaga…
Négy új kolozsvári járat indítását jelentette be mai kolozsvári sajtótájékoztatón a Wizz Air magyar diszkont légitársaság kommunikációs igazgatója, Tamara Vallois.…