Az ország nagykövetségének áthelyezése olyan téma, amelynek kapcsán a külpolitikában illetékes valamennyi szereplőnek egyeztetnie kellene - véli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.…
Hiánypótló kezdeményezés indult útjára Székelyföld szívében azzal a nem titkolt céllal, hogy erősítse az erdélyi és magyarországi magyarok közötti kapcsolatot,…
Elutasította ma a Képviselőház azt a tervezetet, amely az Erdély Romániával való egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre…
Klaus Iohannis államfő népszavazás kiírását kezdeményezte az igazságszolgáltatás függetlensége ügyében. Az államfő azt szeretné bebizonyítani a népszavazással, hogy a szociálliberális…
Élesen bírálja a Romániai Helsinki Bizottság Klaus Iohannisnak a népszavazás kihirdetésre vonatkozó döntését. A Romániai Szövetség az Emberi Jogok Védelmére…
Kilencedik alkalommal szervezi meg a K'Arte Egyesület a bukaresti Balassi Intézettel közösen a Marosvásárhelyi Magyar Filmnapokat, március 27-31 között. A…
Megszavazta az Európai Parlament a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mondván, egyes rendelkezései veszélyeztetik az internet…
Elhalasztotta európai parlamenti jelöltlistájának bemutatását a Pro Románia párt, mivel a lista egyik jelöltje, Mihai Tudose volt miniszterelnök tegnap szívinfarktust…
Az Európai Parlament támogatja az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának megszüntetését. A testület mai strasbourgi plenáris ülésen megszavazott határozat értelmében azok…