Állásbörzét szerveznek a magyar végzősöknek
Első alkalommal szervezi meg a Magyar Ifjúsági Tanács a Mesterségem címere elnevezésű állásbörzét Kolozsváron. Az egynapos rendezvény május 21-én lesz…
Első alkalommal szervezi meg a Magyar Ifjúsági Tanács a Mesterségem címere elnevezésű állásbörzét Kolozsváron. Az egynapos rendezvény május 21-én lesz…
Klaus Iohannis államfő elutasította a kormánykoalíció miniszter javaslatait. Az elnök ma délben sajtótájékoztatón közölte, hogy írásban is elküldte a Szociáldemokrata…
A Beszéljük meg! vitasorozatunk következő témája a lepusztult marosvásárhelyi sportpályák helyzete. Az egykor virágzó marosvásárhelyi sportélet a tehetséges sportolók, kiváló…
Június elején az alsóház elé terjeszti a brit kormány a brit EU-tagság megszűnésének törvénybe iktatását célzó tervezetet. A Downing Street…
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közös levélben kérte Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne…
Másodszorra is megszavazta ma a Képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzéseivel ellátott, jól látható helyen…
Országszerte esőre, jégesőre és viharokra kell számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ma kiadott tájékoztatása szerint délután 3 órától péntek reggel…
Tompa Gábor A velencei kalmár című előadással elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat a kincses városban tartott UNITER-gálán. A Kolozsvári…
Mától kezdődően lehet jelentkezni az idei hungarikum-pályázatra – közölte V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős magyar miniszteri…
Országos programot indít ma az egészségügyi minisztérium a vírusos májgyulladás ellenőrzésére. Az intézkedés célja a betegség átadásának, a megbetegedések számarányának…
Idén mosogatógépet és televíziót is lehet vásárolni a háztartási gépek roncsprogramja keretében – derül ki az országos szintű projekt módosított…
Visszapereli magát a háromszéki fogyasztóvédelmi hivatal élére Mircea Diacon. A magyar vállalkozók és diáktáborok zaklatásáról elhíresült fogyasztóvédőt tavaly decemberben az…