Rákóczi Gergő ismét bajnok, ez már a kilencedik!
Az Alsószombatfalvi Állami Ménes, illetve a Romsilva Sportegyesület versenyzője a Marosvásárhelyen megrendezett országos döntőn a három versenyszámból kettőben - a…
Az Alsószombatfalvi Állami Ménes, illetve a Romsilva Sportegyesület versenyzője a Marosvásárhelyen megrendezett országos döntőn a három versenyszámból kettőben - a…
Az egészségügyi és tűzvédelmi engedélyekkel nem rendelkező oktatási intézményekről kért összesítést a belügyminiszter a délelőtti távértekezleten. Mihai Fifor azt követően…
Országszerte többnyire kánikulára és kevés csapadékra számíthatunk a következő két hétben - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat augusztus 19-e…
2000 és 2018 között Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az árak az Európai Unióban - tájékoztat a Ziarul Financiar az…
Nem kíván tárgyalni az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal a kormány esetleges támogatásáról – jelentette ki ma az RFI-nek Korodi Attila.…
Az egészségügyi miniszter szerint "emberi hibák egész sorát" követték el a săpocai neuropszichiátriai kórházban, ahol az egyik beutalt beteg négy…
Török Zsolt tavaly májusban nyilatkozott rádiónknak, amikor a Borszéki Bográcsfesztiválra hívták meg előadást tartani. Akkor azt nyilatkozta, hogy a hegymászás…
Ma hivatalos munkalátogatásra utazik Klaus Iohannis államfő az Egyesült Államokban. Ez már a második lesz elnöki mandátumának ideje alatt. Klaus…
20.000 értékjegyet bocsát az autóvásárlók rendelkezésére a kormány a magénszemélyeknek szánt Roncsprogram keretében. Az értékjegyek holnaptól válnak elérhetővé. A program…
Sorina Pintea egészségügyi miniszter személyesen vezeti a săpocai kórházban indított belső vizsgálatot. A tárcavezető tegnap délután érkezett meg a helyszínre.…
Nem elégséges a kórházi kisegítő személyzet létszáma a săpocai neuropszichiátriai kórházban - állítja a Sanitas szakszervezet annak kapcsán, hogy egy…
Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense. A…