Viharosra fordul az idő adáskörzetünkben is
Felhőszakadásokra, erős szélre és jégre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést bocsátott az Országos Meteorológiai Szolgálat 21 megyére – adáskörzetünk is érintett.…
Felhőszakadásokra, erős szélre és jégre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést bocsátott az Országos Meteorológiai Szolgálat 21 megyére – adáskörzetünk is érintett.…
Napok óta tele van a sajtó azzal, hogy ég az Amazonas-esőerdő. Mit tehetünk, mi egyszerű emberek, ennek megfékezésére, és mi…
Ma délután három órakor kezdődik az úzvölgyi katonai temetőbe szervezett megemlékezés. A tervezett forgatókönyv szerint a megemlékezés délután három órakor…
Nő a nyugdíjpont értéke szeptember elsejétől: 1.100 lejről 1.265 lejre emelkedik. Az érintettek megkapják az emelt összegű nyugdíjakat – biztosított…
Aggodalmát fejezte ki Ferenc pápa vasárnapi úrangyala imádságában az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek miatt. A katolikus egyházfő arra kérte a híveket,…
A szeptemberi, emelt összegű nyugdíjakat már kiszámolták, a jövő héttől kezdődően utalják a pénzeket a Román Postának, jelentette ki Marius…
Viorica Dăncilă kormányfő semmilyen körülmények között nem fog visszalépni az államelnöki jelöltségtől Călin Popescu-Tăriceanu javára. Ezt maga a Szociáldemokrata Párt…
A térség legnagyobb tömegsport rendezvényét szervezik a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában. A cél, hogy három napon át folyamatosan mozgásban tartsák a…
Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester kezdeményezni fogja a római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását, amely jelenleg a katolikus egyház tulajdonában van. Az…
38,7 tized millió lejt különített el idei költségvetésből a Maros Megyei Tanács a Megyei Klinikai Kórházat érintő beruházásokra. Ezek közül…
Kiegészítették a jogi személyek számára meghirdetett Roncsautó Plus program költségvetését. A kormány tegnapi ülésén, 20 millió lejt különített el a…
A jelek szerint a hetedikes diákok idén is tankönyv nélkül kezdik az új tanévet. Ez az évfolyam, amely az előkészítő…