Eljárás indult Gheorghe Dincă felesége ellen
Emberölésben való bűnrészességre vonatkozó feljelentés nyomán in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást indított a Szervezett…
Emberölésben való bűnrészességre vonatkozó feljelentés nyomán in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást indított a Szervezett…
Klaus Iohannis államfő csütörtökön elutasította három ideiglenes miniszter kinevezését, miután a Liberálisok és Demokraták Szövetsége ellenzékbe vonult, és három miniszteri…
Összesen negyvenöt erdélyi hivatásos néptáncos iratkozott be a Magyar Táncművészeti Egyetem marosvásárhelyi, illetve nyíregyházi kihelyezett tagozataira. A Marosvásárhelyen induló hároméves…
Hat erdélyi közéleti személyiség vehetett át tegnap este magyar állami kitüntetést Csíkszeredában. A csíkszeredai főkonzulátus Lázár-házi dísztermében Tóth László főkonzul…
Negyvenöt erdélyi hivatásos néptáncos képzését kezdi meg a Magyar Táncművészeti Egyetem marosvásárhelyi, illetve nyíregyházi kihelyezett tagozatain - jelentették be a…
Klaus Iohannis tegnap elutasította három ideiglenes tárcavezető kinevezését, miután a Liberálisok és Demokraták Szövetsége ellenzékbe vonult és három miniszteri tisztség…
Tizedesi rangja volt és sofőri feladatot látott el az a román katona, aki küldetés közben vesztette életét csütörtökön Afganisztánban. Az…
Befejeződtek az idei évre tervezett Maros-híd felújítási munkálatai. A teljes szerkezeti megerősítés, a járdák és korlátok valamint az egyik autósáv…
Jövő nyárig felfüggesztették a munkálatokat, mától nincs forgalomkorlátozás a Maros hídon. A marosvásárhelyi önkormányzat az elmúlt két hónapban felújítási munkálatok…
Az erről szóló szerződést a napokban írta alá a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási miniszter. A kormány döntése értelmében 72 elektromos…
Jövő héten választja meg új házelnökét a szenátus; hétfőn nem ül össze a plénum, hogy a szenátorok vehessenek részt a…
A RESPEKT szlogent választotta az RMDSZ Kelemen Hunor államelnöki kampányának azért, mert mindenki érti – magyarok, románok egyaránt – nyilatkozta…