A képzőművészek nyitottak, de párbeszédet követelnek
Kora délután ülésezett a Marosvásárhelyi Tanács. Napirenden több kezdeményezés is szerepelt, többek között az is, amely ingatlancserét javasol a polgármesteri…
Kora délután ülésezett a Marosvásárhelyi Tanács. Napirenden több kezdeményezés is szerepelt, többek között az is, amely ingatlancserét javasol a polgármesteri…
Világszerte növekszik az új korona vírus-fertőzések száma. Egyre több kormány fontolgatja szigorú korlátozások újbóli bevezetését, miután a helyzet az utóbbi…
Ma délben Marosvásárhely főterén elkezdte a támogatói aláírások gyűjtését Soós Zoltán, a város függetlenként induló, de valamennyi magyar párt, így…
Kihirdette tegnap az államelnök a fogyatékkal élő személyek jogainak a védelmét előíró jogszabály módosítást, mely többek között az üzemanyag elszámolásának…
Monica Anisie tanügyminiszter ma úgy nyilatkozott a Radio France Internationale-nak, hogy valószínű, hogy 'hibrid' oktatást vezetnek be, vagyis rotációs módszerrel…
Nelu Tătaru tárcavezető a kórház vezetőivel találkozott, kiértékelte az egészségügyi intézmény járványügyi tevékenységét, beszélt a hazai laboratóriumok tesztelési kapacitásáról valamint…
Az állam finanszírozást biztosít az óvodába íratott, 2-3 éves kor közötti gyerekeknek is, erre vonatkozó törvényjavaslatot fogadott el tegnap a…
A közegészségügyi igazgatóságok (DSP) határozattal fogják kötelezni a karantén intézkedések betartására (kórházi beutalás, vagy otthoni karantén) azt a mintegy négyezer…
„Új típusú jelentéstételi kötelezettséget" vezetnek be a koronavírusos megbetegedések napi számának közlésekor – nyilatkozta Ludovic Orban miniszterelnök a karantén törvényként…
Gyűlnek a reményt keltő hírek egy koronavírus elleni oltás közeljövőben való elkészültének lehetőségéről. Brit, német és kínai cégek is arról…
Több napos uniós csúcs keretében fogadták el Brüsszelben az Európai Unió 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetését és a…
A kormány ma délelőttre tervezett ülésén foglalja bele a készenléti állapot meghosszabbításáról szóló kormányhatározatba a jogszabályban található előírásokat. A kormányülést…