Bizakodóan nyilatkozott az egészségügyi miniszter
Az egészségügyi miniszter becslése szerint július végére, augusztus elejére szinte teljes mértékben visszatér a megszokott medrébe az élet Romániában, az…
Az egészségügyi miniszter becslése szerint július végére, augusztus elejére szinte teljes mértékben visszatér a megszokott medrébe az élet Romániában, az…
A Trianon-törvényről, a határforgalomról és a magyar gazdaságfejlesztési programról tanácskozott ma délelőtt a román és a magyar külügyminiszter. A felek…
A tavaly októberben leégett bethlenszentmiklósi unitárius templom felújítására továbbra sincs elegendő pénz. Eddig mindössze a kutató munkára és a felújítási…
Az állami nyugdíjak szeptember 1-től való emelését előíró törvény fenntarthatósági problémákat fog okozni a következő két évben-jelentette ki tegnap Florin…
Meggyógyult egy Szeben megyei koronavírus-fertőzött miután vérplazma-kezelést kapott. A megyében ez volt az első eset, hogy egy donor plazmájával sikerült…
A Képviselőházban tegnap megvitatták a Szociáldemokrata Párt és a Pro Románia 93 képviselője által benyújtott egyszerű indítványt, amelyben kérik a…
Megfellebbezi az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt a döntést mely arra kötelezné a testületet, hogy fizessék vissza a 2015-ben Gheorghe Funarra…
A szükségállapot helyét tíz napja a vészhelyzet vette át. A koronavírusos megbetegedések száma csökkenni látszik. Molnár Géza virológus szerint a…
A Sepsi-OSK labdarúgócsapatánál mindenkinek negatív lett a második koronavírtus-tesztje. Hadnagy Attila klubigazgató szerint éppen emiatt érthetetlen, hogy miért csak kis,…
Az idén "csak" a kupagyőzelemmel maradt a Sepsi-SIC női kosárlabda csapata. A hazai szakszövetség múlt heti döntésének értelmében, a bajnokságot…
A Jövőnk a Szórványban Egyesület adománygyűjtő kampánya során közel négyezer euró gyűlt össze, amelyet a bethlenszentmiklósi unitárius templom felújítására szánnak.…
A kalendárium szerint a beiratkozás június 3-a és 10-e között lesz. 11-e és 17 között a diákok idegen nyelv tudását…