Három év után kedden ülésezett először a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezet Egyesülete, tájékoztatnak közleményben. A közgyűlésen részt vett a Marosvásárhelyi Metropolisz…
A szociáldemokraták egyszerű indítványt fognak benyújtani a parlamenti ülésszak elején az egészségügyi miniszter ellen, és meghallgatásra hívják a COVID-19 elleni…
Derítőállomást építenek Homoródfürdőn: a Hargita Megyei Tanács megrendelte a szennyvíztisztító létesítmény megvalósíthatósági tanulmányát. Homoródfürdő fenntartható turisztikai fejlesztése érdekében is kiemelten…
Az oltóanyag pillanatnyi hiánya miatt, a kulcsfontosságú intézmények dolgozói közül azoknak a beoltását, akik január 28-ától voltak programálva az első…
Az új koronavírustörzs romániai megjelenése miatt egyelőre nem tervezik újabb szigorító intézkedések bevezetését, nyilatkozta Lucian Bode belügyminiszter. Azzal a felhívással fordult…
Az Európai Bizottság hétfőn azt javasolta a tagállamoknak, hogy szigorítsák beutazási szabályaikat, hogy csökkentsék a koronavírus és mutációi terjedését az…
A jelek szerint révbe értek a kormánypalotában az idei költségvetési törvényről zajló tárgyalások. A kormánypártok közötti egyeztetések azért akadoztak, mert…
(Eder Gonzales és Kovács Lóránt is első gólját szerezte piros-fehérben - fotó: Sepsi-OSK Facebook) Számtalan sérült, eltiltott és koronavírus-fertőzött miatt,…
Megnyerte Európa-kupa csoportját a háromszéki együttes a hazai rendezésű buboréktornán és történetében először pályára léphet a második számú kontinentális kupa…