
Újraindulhat a kulturális élet?
Negatív koronavírus teszttel és oltási igazolvánnyal elképzelhető lehet a kulturális eseményeken való részvétel – legalábbis ezt jelentette be a művelődésügyi…
Negatív koronavírus teszttel és oltási igazolvánnyal elképzelhető lehet a kulturális eseményeken való részvétel – legalábbis ezt jelentette be a művelődésügyi…
Az oltáskampány vezetője szerint nagy érdeklődés övezi az oltásra való regisztrációt, ezért a sorra kerülő feliratkozottakat ezentúl csak egyszer értesítik,…
A központi sajtó értesülései szerint a szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazat képviselői, valamint az egészségügyi, illetve a gazdasági minisztérium illetékesei egy…
A suceavai Ştefan cel Mare Egyetemen végzett szekvenálás kimutatta annak az új koronavírus-mutációnak a jelenlétét, amely ellen bizonyos kutatások szerint…
Az Egészségügyi Világszervezet által a koronavírus elleni oltási kampány lassúsága miatt nemrég elmarasztalt Európa igencsak lemaradt az oltások beadásában –…
„Jelentős számú” óvoda fog működni a tavaszi vakáció alatt a közegészségügyi igazgatóságok hozzájárulásával – közölte az oktatási minisztérium. A dokumentum…
Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter mellett Lucian Bode belügyminiszter is példamutatónak tartja a csíkszeredaiak fegyelmezettségét a húsvétvasárnapi ételszentelésen. Az egészségügyi tárcavezető…
Minisztériumközi bizottság létrehozását javasolja Florin Cîţu miniszterelnök, amelynek az lesz a feladata, hogy készítse elő az országnak a normális kerékvágásba…
A bukaresti kórházak igazgatói együttműködésre és a járvány terjedését megakadályozó óvintézkedések betartására kérték fel a lakosságot tegnap, rámutatva, hogy jelentősen…
Néhány százan tüntetnek szombat este a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellen a kormány épülete előtt. Az emberek ismét az…
Az Országos Vészhelyzeti Bizottság frissítette a járványügyi szempontból magas kockázatú országos jegyzékét. A listán jelenleg 43 ország szerepel. Akik innen…
Már árpilisban megszülethet az a kormányhatározat, amely az Ifjúsági és Sportminisztérium hatásköréből a város tulajdonába kerülhet át a csíkszeredai Sportklub…