Folyósították a szociális utalványok harmadik részletét
Az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca folyósította a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét. A kifizetések összege 590…
Az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca folyósította a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét. A kifizetések összege 590…
Kísérleti, influenza elleni oltási programot indít a gyógyszertárakban a Román Gyógyszerészi Kamara. A testület közleménye szerint Romániában csökkent az influenza…
A politikus a Facebookon jelentette be lemondását, melyben azzal indokolta távozását, hogy lehetetlenség együttműködni Románia elnökével, a hadsereg legfőbb parancsnokával.…
A világ egyik legkeményebb ultramaratonján vett részt az erdőszentgyörgyi Csizmadi Mihály Zsolt. A székelyföldi futó mindent egy lapra feltéve sikerrel…
„Kedves politikusok, támogassátok az áldozatokat, ne az elkövetőket”, „A testvériségnek nincsenek határai” és „A bántalmazás után is van élet” táblákkal…
A cigány közösség megkülönböztetésének felszámolásáról tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön. „A kérdés az, hogy akarunk-e változtatni. Mert ha igen, akkor lehet változtatni”, fogalmazta…
Jóváhagyták a Kovászna Megye Tanácsa és az Országos Ásványvíztársaság közötti együttműködést, amelynek célja többek között újabb borvízforrások beazonosítása, vegyelemzése. Jakab…
Őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség Florea Dascălut, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság út- és autópálya-karbantartási osztályának igazgatóját. A vádhatóság…
Csaknem 80 ezer iráni és támogatóik tüntettek tegnap Berlinben, szolidaritásként az Iránban zajló tiltakozásokkal – tájékoztatott a német rendőrség. A…
Sikerrel teljesítette az Ironman világbajnokságot a marosvásárhelyi Trella Várhelyi Tamás. Hawaii, Kona-szigetén több, két nap alatt mint 5 ezer versenyző…
2011-ben alakultak, de ma már szinte mindenki ismeri a többnyire kolozsvári tagokból álló Funkorporation együttest, akik az évek során rengeteg…
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Európai Unió döntése, hogy kiképző missziót hoz létre a kijevi rezsim…