25-dik évfordulóját ünnepli az Alpha Transilvana Alapítvány
Idén fennállásának 25-dik évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány. Ezért ezen a héten nyílt napot tartanak a Tudor lakónegyedi…
Idén fennállásának 25-dik évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány. Ezért ezen a héten nyílt napot tartanak a Tudor lakónegyedi…
2016-hoz képest megduplázzák az elektromos járművekre adott állami támogatást a Roncsautó plusz programban. A környezetvédelmi miniszter nyilatkozata szerint aki elektromos…
Négyezer iskolát fognak napelemekkel felszerelni a Zöld Iskola program keretében, jelentette ki ma Nagyszebenben a környezetvédelmi miniszter. Daniel Constantin hozzátette,…
A többsebességű Európa hivatalosítása az európai projekt halotti bizonyítványát jelenti – erről beszélt Winkler Gyula EP-képviselő tegnap este Strasbourgban, az…
Komoly kritikákat fogalmaz meg Romániával szemben a magyar kisebbségek helyzete kapcsán az Egyesült Államok Külügyminisztériumának éves emberi jogi jelentése –…
Döntő házként elutasította kedden a szenátus azt a törvénykezdeményezését, amelynek értelmében megszűnt volna az Országos Diszkriminációellenes Tanács. 101 szenátor támogatta…
A marosvásárhelyi Kéknefelejcs Magyarnóta Társulat és a Marosvásárhelyi Rádió Szól a nóta rovatának szervezésében vasárnap, március 19.-én délután 18 órai…
Csökkent a nyugdíjasok száma - állítja az Országos Statisztikai Intézet. A ma közzétette adatok szerint a múlt év utolsó harmadában…
Negatívan véleményezte a szenátus jogi, emberjogi, illetve esélyegyenlőségi bizottsága azt a törvénykezdeményezését, amelynek érelmében megszűnne az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A…
Folytatódik a nyolcadik osztályos tanulók képességfelmérő próbavizsgája és a 11-12. osztályosok próbaérettségije. A péntekig tartó vizsgasorozaton összesen több mint 450.000…
Megszavazta a szenátus a büntetés végrehajtásra vonatkozó jogszabályt módosító törvénytervezetet. A tervezetet elfogadó pártok képviselői egyetértettek abban, hogy ez az…
Megkapta a brit kormány a parlamenti felhatalmazást a kilépési folyamat elindításához. A londoni parlament felső kamarája, a Lordok Háza módosítások…