Közösségi központot hozott létre a Divers Egyesület
A Divers Egyesület 2020 óta foglalkozik a marosvásárhelyi Băneasa utcai barakokban élő gyerekekkel, most a németországi Horizont egyesület segítségével egy…
A Divers Egyesület 2020 óta foglalkozik a marosvásárhelyi Băneasa utcai barakokban élő gyerekekkel, most a németországi Horizont egyesület segítségével egy…
Egységesített járművezetői feltételeket vezetnének be az Európai Unió tagországaiban, amelyek számos változást hoznának a romániai sofőröknek. Egyrészt a járművezetői engedély…
A kivetelező cég tulajdonosa szerint nem tudták, hogy vannak a bentlakásban gyerekek. Az Antena3 televíziós csatornának azt nyilatkozta, az épületre…
Eltörölte az új nyugdíjtörvény a korkedvezményt, amely lehetővé tette, hogy két évvel korábban vonulhassanak nyugdíjba azokban a városokban, ahol a…
Rendőrségi vizsgálat indult a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületénél történt, egy halálos áldozatot és három sérültet követelő falomlás ügyében. A…
Folytatódhat a Zöld Ház Program az elkövetkező napokban – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium, miután a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék december…
Az Egyesült Jobboldal Szövetség megalakulását ma jelentették be a parlamentben, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Népi Mozgalom Párt, és…
Idén 200 éve, 1823. november 3-án írta meg Bolyai János apjának, Bolyai Farkasnak, a nem-euklideszi geometria elméletet. Ezen jeles történelmi…
2024. január 1-jétől a benzin és a gázolaj jövedéki adója a fogyasztói árak emelkedésének 50 százalékával emelkedik. A péntek este…
Magyarország világossá tette Bulgária számára, hogy megvétózza az ország schengeni tagságát, ha huzamosabb ideig fenntartja a földgáz szállítására vonatkozó büntetővámot…
Hollandia egyetért Bulgária schengeni térséghez való csatlakozásával – jelentette be tegnap a holland igazságügyi minisztérium, véget vetve ezzel az ország…
December 21-én este megnyitják az A3-as autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti utolsó, még befejezetlen szakaszát, a Maroskece – Aranyosgyéres távot.…