Csőd szélén áll a kolozsvári Urológia és Vesetranszplantációs Központ
Az intézmény vezetősége a civil és az üzleti szférától várja a megoldást. Silviu Moga ügyvivő menedzser szerint már zárolták a…
Az intézmény vezetősége a civil és az üzleti szférától várja a megoldást. Silviu Moga ügyvivő menedzser szerint már zárolták a…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat rövidítette az erős széllökésekre és havazásra vonatkozó előrejelzését, amely ma este 11 óra helyett este 6…
Életét vesztette egy bányász a hobicaurikányi bányában ma reggel történt robbanásban – jelenti a Digi24 hírtelevízió. A Hunyad megyei Hobicaurikány…
Új színház nyitotta meg kapuit Marosvásárhelyen. A 3G Színház egyelőre két előadással rukkolt elő, egy román és egy magyar nyelvűvel,…
Ana Maria Galea zenei karrierjének tíz éves évfordulójára kerül sor november 4-én, szombaton 19.00 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében.…
Tegnap este közel 100 székelyföldi helyszínen gyűltek össze őrtüzet gyújtani, kinyilvánítani a székely közösség autonómiaigényét. Marosvásárhelyen fáklyás demonstrációt tartottak a…
A 2015. október 30-i tűzvésznek 64 halálos áldozata volt. Az áldozatokra ma több együttes koncertjével emlékeznek. A Román Rádió ma…
Romániai látogatáson tartózkodik ma és holnap a digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos – tájékoztat az Európai Bizottság Romániai…
[caption id="attachment_232383" align="alignright" width="300"] Fotó: Inquam Photos/Octav Ganea[/caption] A védőoltások kötelezővé tétele ellen tüntettek egyházi és világi egyesületek tegnap Bukarestben,…
Carles Puigdemont menesztett katalán vezető nem kapja vissza tisztségét, de indulhat a decemberi előrehozott tartományi választásokon, ha addig nem kerül…
Továbbra is le van zárva két országút Hargita megyében. A Román Rendőrség közlekedési központjának szóvivője, Dalia State rádiónknak elmondta: a…
Robbanás történt az urikányi bányában, Hunyad megyében – jelenti a Digi24 hírtelevízió. Egy bányászt eltűntnek nyilvánítottak, hárman megsérültek. Sérüléseik nem…