Véglegesen elutasították Călin Georgescu fellebbezését
Véglegesen elutasította a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a Călin Georgescu által benyújtott fellebbezést az elnökválasztás érvénytelenítése ügyében, amelyet a bíróság…
Véglegesen elutasította a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a Călin Georgescu által benyújtott fellebbezést az elnökválasztás érvénytelenítése ügyében, amelyet a bíróság…
Vannak hiányosságok a fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központban, de nem fenyegeti közvetlen veszély az itt élők egészségét –…
Hiánypótló és példaértékű kezdeményezésként szakorvosi rendelő nyílt Mezőpanitban, amely segítségével a helybéliek orvosi ellátásban részesülhetnek anélkül, hogy Marosvásárhelyre kelljen utazniuk…
Második alkalommal hirdették meg a Molnár Beáta-díjat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói számára. A díjat a tragikus körülmények között…
Romániában is megjelent a hMPV vírus, amelyet sokan hoznak párhuzamba a koronavírussal. A pánik okát az adta, hogy egyes értesülések…
A világnak fokoznia kell az Iránra gyakorolt nyomást annak érdekében, hogy demokratikusabb ország lehessen belőle – így nyilatkozott Keith Kellogg,…
Korábbi ígéretének megfelelően a kormány az év elején egyszeri nyugdíj-kiegészítést nyújt a kisnyugdíjasoknak, a nyugdíjak szeptembertől esedékes indexálásáról pedig a…
Mintegy 3-6 hónappal meghosszabbítanák az energiaártámogatás rendszerének érvényességét – nyilatkozta Sebastian Burduja energiaügyi miniszter. A minisztériumközi bizottságban e hónap végéig…
Az Állampolgárokat az Állam Visszaéléseitől Védő Alapítvány feljelentést tett a legfőbb ügyészségen a Maros megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság alárendeltségében…
A Hamász elfogadta a gázai tűzszünetről és több tucat túsz szabadon bocsátásáról szóló megállapodástervezetet – közölte az Euronews két, a…
Könnyen pórul járhatnak azok a hazai áramfogyasztók, akik az Országos Energiaszabályzó Hatóság biztatására az intézmény ár-összehasonlító platformján elérhető ajánlatok alapján…
A gazdasági és szociális intézkedések bevezetéséről szóló törvénycsomag rendelkezései miatt a kulturális ágazatban dolgozók is elégedetlenek, ezért január 15-re, a…