• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9437 RON
  • USD5.0679 RON
  • GBP5.6284 RON
  • HUF1.2178 RON

Zajlik a “harmadik világháború”

A migránsok elutasítása háborúhoz vezet – véli a pápa. A tengeren menekülő migránsok befogadásáról és a közel-keleti térség konfliktusairól is beszélt Ferenc papa ma, amikor a Vatikánban fogadta az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom tagjait. Ferenc pápa a világ válságövezeteiről beszélve megemlékezett a tengeren menekülő emberekről. Közülük a Mianmarból menekülő rohingja kisebbség tagjait említette meg, akiket májusban az emberkereskedők magukra hagytak Indonézia partjainál a nyílt tengeren és eddig egyetlen ázsiai ország sem kívánta őket befogadni.

Az egyházfő úgy fogalmazott, hogy ezeknek a menekülteknek a visszautasítása “háborúval” ér fel, “ez erőszak, ezt gyilkosságnak nevezik” – hangsúlyozta. Az olasz jezsuita rend alapította Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom fiataljaival találkozva Ferenc pápa kijelentette, hogy a “mai háborús világban a fiatalok képviselik a reményt”. A pápa megismételte már többször hangoztatott meggyőződését is, miszerint a világban, különböző színtereken ugyan, de egy “harmadik világháború” zajlik. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a konfliktusokat csakis párbeszéddel lehet megoldani. A Közel-Keletet említette, ahol Ferenc pápa szerint tiszteletben kell tartani többek között a keresztények vallásszabadságát is.

MTI

 



augusztus 8, 2015