Visszafogott lesz az idei Székely Vágta
Nem marad el, de a korábbi éveknél jóval szerényebb lesz az idei Székely Vágta.
A szervezők a kormányzati megszorítások miatt a megszokottnál kisebb költségvetésből rendezik meg a 15. kiadást, amelyet idén nem nyáron, hanem szeptember 11-12-én tartanak a maksai Óriáspince-tetőn. Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester tájékoztatása szerint a rendezvény ezúttal kizárólag a lovasversenyekre korlátozódik, a korábban megszokott kulturális és családi kísérőprogramok elmaradnak. Azt is mérlegelték, hogy teljesen lemondják az idei eseményt, végül azonban úgy döntöttek, hogy a versenysorozat folytonosságának megőrzése és a székelyföldi lovasok Nemzeti Vágtára való kijutása érdekében mégis megrendezik a lovas viadalt.
A Székely Vágta idei költségvetése jelentősen csökkent: a tavalyi 1,1 millió lej helyett mindössze 260 ezer lej áll rendelkezésre. A Székely Vágta győztese idén is képviselheti Székelyföldet a 19. Nemzeti Vágtán, amelyet október 3-án és 4-én rendeznek meg a szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt


