• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9763 RON
  • USD4.6625 RON
  • GBP5.8158 RON
  • HUF1.2637 RON

Véget ért egy korszak, Cseh László befejezte

Olimpiai hetedik hellyel fejezte be pályafutását Cseh László, aki ötödik olimpiáján a 200 méteres vegyesúszás döntőjével búcsúzott a sportágtól.

“Hajrá Laci!” és “Ria Ria Hungária” – hangzott fel a Tokyo Aquatics uszodában a sporttársaktól, edzőktől, újságíróktól, amikor Cseh László bevonult a medencéhez. A kétszeres világbajnok, tizennégyszeres Európa bajnok és hatszoros olimpiai érmes (négy ezüst- és két bronzérem) magyar úszó, 19 évet töltött a nemzetközi mezőnyben. Eddig minden olimpiáról éremmel távozott, most azonban nem ő volt az esélyes, már az is bravúr volt, hogy 35 évesen döntőbe jutott. Ennek ellenére féltávnál második helyen állt, de mellúszásban és gyorsúszásban lemaradt, hetedikként csapott célba. A kínai Wang olimpiai bajnok lett, de a futam után odament Cseh Lacihoz és meghajolt előtte, tisztelegve a magyar úszónagyság pályafutása előtt. Ez a gesztus, de a szurkolás és érdeklődés is meghatotta Cseh Lacit, aki készségesen válaszolt Szép Zoltánnak is a Marosvásárhelyi Rádió helyszínen tartózkodó riporterének:

Szintén ma reggel állt rajthoz Telegdy Ádám is, aki a 200 méteres hátúszás döntőjében volt érdekelt. A magyar úszó élete első olimpiai döntőjében egyéni csúccsal 1:56.15-tel ért célba és ötödikként zárt. A 100 méteres pillangóúszás elődöntőjében Milák Kristóf, olimpiai csúcsot úszott (50.31), amit aztán három perccel később a szám legnagyobb esélyesének tartott amerikai Caeleb Dressel megjavított 49.71-re, így holnap nagyon érdekes döntőre számíthatunk.

Szép Zoltán (Tokió)


július 30, 2021