• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6500 RON
  • GBP5.8180 RON
  • HUF1.2774 RON

Vasárnap szentté avatják Teréz anyát

Legalább százezer résztvevőt várnak a világ minden részéről, valamint tizenhárom állam- és kormányfőt kalkuttai boldog Teréz anya vasárnapi szentté avatására a római Szent Péter téren – jelentette be Greg Burke szentszéki szóvivő egy tegnapi vatikáni sajtótájékoztatón.

A kanonizációs szabadtéri szentmisét Ferenc pápa vasárnap délelőtt fél tizenegytől mutatja be. A Szent Péter teret és környéket három zónára osztották, ahova kizárólag biztonsági kapukon át lehet bejutni. Háromezer olasz rendőr és biztonsági ember felügyeli a tömeget, a Vatikán feletti légteret lezárták. A szentmisén részt vesz az a brazil mérnök is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte Teréz anya szentté avatását.


szeptember 3, 2016