
Válaszcsapásokat indított Washington Szíriában és Irakban
Az Amerikai Egyesült Államok közölte, hogy ismét légicsapásokat hajtott végre Irán által támogatott milíciák ellen Szíriában és Irakban, ezúttal annak megtorlásául, hogy e milíciák robbanószerrel felszerelt drónokkal és rakétákkal támadtak Irakban amerikai katonákat és létesítményeket.
Egy civilszervezet szerint a légicsapásoknak legkevesebb öt halálos áldozata van. Az amerikai erők közleménye szerint két szíriai és egy iraki helyen támadtak műveleti létesítményeket és fegyverraktárakat. Mindegyik hely közel van az iraki-szíriai határhoz. Arról nem szóltak, hogy támadásaiknak vannak-e áldozatai.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű civilszervezet úgy tudja, hogy a légicsapásokban meghalt legkevesebb öt iraki fegyveres, és több másik megsebesült. A légitámadásokat Joe Biden amerikai elnök utasítására hajtották végre. Az elnök, aki öt hónapja lépett hivatalba, immár másodszor rendelt el légitámadásokat Irán-barát milíciák ellen. Először februárban egy szíriai célpont ellen, miután onnan rakétatámadások értek amerikai létesítményeket Irakban.
Forrás: MTI