
Ünnepi ülést szenteltek a forradalom 30. évfordulójának
Megengedhetetlenül sokat késett az állam az 1989-es forradalommal kapcsolatban történtek feltárásával, az igazságszolgáltatásnak felelősségre kell vonnia a vétkeseket – hangsúlyozta hétfőn Klaus Iohannis államfő a parlament ünnepi ülésén, amelyet az 1989-es román forradalom kitörése harmincadik évfordulójának szenteltek.
Klaus Iohannis rámutatott, az 1990 óta eltelt időszakban sokféleképpen próbált tisztelegni az ország a ’89 decemberében elhunytak emléke előtt, hiszen utcákat neveztek el róluk, emlékműveket állítottak, különféle eseményeket szerveztek a tiszteletükre, egy dologgal azonban adós maradt: nem derítette ki az igazságot az 1989-es kommunistaellenes lázadáskor történtekkel kapcsolatban. Hangsúlyozta, az EU- és NATO-tagország Románia, amely felkarolta a jogállamiság értékeit és a liberális demokrácia útját választotta, nem maradhat közömbös a kommunista hatalom által 1989 decemberében elkövetett gyilkosságokkal és visszaélésekkel szemben. Klaus Iohannis határozottan elutasít minden olyan véleményt, amely megkérdőjelezi, hogy 1989-ben antikommunista forradalom volt.
Harminc évvel ezelőtt a románok önmaguknak kezdtek új történelmet építeni – hangsúlyozta Ludovic Orban miniszterelnök a parlament ünnepi ülésén.
Ma azt a pillanatot ünneplik, amely meghatározza a mai Romániát, a parlamenti demokráciát, a pluralizmus érvényesülését a közélet minden területén, a véleménynyilvánítás szabadságát, a piacgazdaságot, a jogállamiságot, a NATO- és európai uniós tagságot. Ezek közül néhányért még harminc év után is harcolni kell, mert felelőtlen erők és emberek készek veszélyeztetni ezeket – mondta Ludovic Orban.
Semmi sem lett volna lehetséges a fiatalok áldozata nélkül, egy új országos projektre van szükség – jelentette ki Marcel Ciolacu, az alsóház elnöke a parlament ünnepi ülésén.
A Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke kifejtette: nagy a kísértés, hogy állandóan bűnösöket keressünk, de egységre és szolidaritásra van szükség. Kifejtette: nem szabad megfeledkezni arról, hogy a mai szabadságnak kemény ára van, amelyet a forradalom fiataljai vérrel fizettek meg. A 89-es generáció szabad Romániát ajándékozott mindenkinek, a mai társadalom felelőssége, hogy egy jobb, szebb, gazdagabb Romániát hagyjon a jövő nemzedékre – zárta beszédét Marcel Ciolacu.
Ezzel a nappal kezdődött a mindenki közös szabadsága – fejtette ki az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a parlament mai, ünnepi ülésén.
Döbbenetes, hogy vannak, akik restellik, hogy megbukott a kommunista diktatúra, és mindenféle külföldi titkosszolgálatok befolyásáról beszélnek ahelyett, hogy elfogadnák: mindenki közös forradalma, a románoké, a magyaroké és minden más kisebbségé, december 16-án indult. Ezt nem szabad elfelejteni!
Harminc évvel az 1989-es forradalom után a román állampolgároknak az a kiváltságuk, hogy szabadok lehetnek, de ugyanakkor az a felelősségük, hogy tiszteletben tartsák a demokratikus értékeket – jelentette ki Teodor Meleşcanu, a szenátus elnöke, a parlament mai, ünnepi ülésén. Tiszteletben kell tartani a jogi és alkotmányos korlátokat, közösen kell javaslatokat tenni egy erősebb román társadalom fejlesztésére, amely közelebb áll a polgárokhoz és jól meghatározott szerepet tölt be az európai és euro-atlanti struktúrákban – hangsúlyozta Teodor Meleşcanu.
Forrás: Agerpres