
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Tamási Áron színház
Az új évadban nagy tervek és nagy változások várhatóak a Tamási Áron Színházban.
Két székelyföldi színház közös produkciójával és fesztiválmeghívásokkal indult a sepsiszentgyörgyi társulat új évada, miközben az önkormányzat versenyvizsgát írt ki a színházigazgatói tisztségére. A következő három évben teljes felújítás vár a színház épületére, így az új vezetőnek nemcsak szakmai, hanem infrastrukturális szempontból is meghatározó szerepe lesz. Bár a színpadi függöny hivatalosan csak most gördült fel, a sepsiszentgyörgyi társulat már hetekkel ezelőtt belefogott a munkába: Bocsárdi László rendezésében Eugène Ionesco – Rinocéroszok című darabjának próbái zajlottak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közös produkcióként. Az új évad során Bocsárdi László Rinocéroszai után Radu Afrim, Bélai Marcell, Hegymegi Máté és a világhírű szlovén rendező, Tomi Janežič is dolgozik majd a sepsiszentgyörgyi társulattal.
A Tamási Áron színház szeptemberben Budapesten vendégszerepel, illetve a budapesti Színházi Kritikusok Díja gáláján A vihar című előadás négy kategóriában is esélyes: a legjobb kőszínházi előadás, Pálffy Tibort a legjobb férfi főszereplő, Korodi Jankát a legjobb női epizódszereplő és Kónya-Ütő Bencét a legjobb férfi epizódszereplő díjára jelölték. Októberben a sepsiszentgyörgyi társulat A viharral és az Angyal szállt le Babilonba című előadásokkal mutatkozik be a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon.
A kulisszák mögött is változás történik a Tamási Áron színházban.
A sepsiszentgyörgyi magyar társulat újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat versenyvizsgát írt ki a színházigazgatói tisztségére. Az intézménynek 2022 nyara, Bocsárdi László visszavonulása óta megbízott vezetője van Pál-Ferenczi Gyöngyi színművész személyében.
Az elkövetkező időszakban viszont megkezdődik a színházépület teljes körű felújítása, így az új, négy évre kinevezett igazgatónak kell meghatároznia a színház korszerű színpadtechnikáját és irányát. A színházigazgatói tisztségre pályázók szeptember 23-ig nyújthatják be menedzseri tervüket, a nyertes pályázó várhatóan október közepén már munkába is állhat.
A színházépület felújítása még idén ősszel elkezdődik. A tervek szerint három évig tartanak a munkálatok, és bár a mostani évadban a nagyterem még használható, a következő két évadban más helyszínt kell keresni az előadások számára. A Tamási Áron színház tájékoztatása szerint két meghatározó háttérember, Horváth Csaba fővilágosító és Barabás Zsolt fotós is nyugdíjba vonul, helyüket Vargha Zsolt és Izsák Előd veszik át.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt