• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6687 RON
  • GBP5.8125 RON
  • HUF1.2610 RON

Új bemutatóra készül a Maros Művészegyüttes

Új bemutatóra készül a Maros Művészegyüttes, amelyre március 28-án kerül sor.

Az előadás Jókai Mór Sárga Rózsa című regénye nyomán készül Könczei Árpád szervezésében. Egy teljesen új anyagról van szó, ami eddig nem volt benne az együttes tánctudásában, ezért is vágtak bele, a kollégák érdeklődéssel fogadták ezt, véleményezte Barabási Attila, a Marosművész Együttes igazgatója.

Egy-egy előadás rendezése előtt nem mindig van meg az ihlet, viszont a rendezők is kapnak segítséget. Így történt ez Könczei Árpád esetében is, aki a lányától, Villőtől kapott útbaigazítást. Ezt követően olvasta el Jókai Mór Sárga Rózsa című regényét, amelyet átalakított olyan formában, hogy táncos produkció formájában lehessen színpadra vinni.

Az előadásban a nézőket elkalauzolják a Hortobágy vidékére, bemutatják a regényben jelen levő szerelmi háromszöget, mindezt pedig a tánc nyelvén. Számos tényezőre oda kell figyelni, mint például a botokra, mert egy rossz mozdulat akár csonttörést is eredményezhet, viszont a Marosművész Együttes tagjai nagyon fegyelmezettek, jól lehet velük dolgozni, húzta alá Könczei Árpád rendező-koreográfus.

A táncos és a prózai előadások tekintetében teljesen másként működik a díszlet, hiszen előbbi esetben nagyobb teret kell hagyni a táncosoknak. A Sárga Rózsa díszleténél ezt is figyelembe kellett venni, ahogyan azt is, hogy a tájegységre utaló jegyek bekerüljenek a darab látványvilágába, amilyen például a Kilenclyukú híd vagy a rózsabokor, emelte ki Csiszér Csilla látványtervező.

Összeállította: Nagy-Bodó Szilárd



március 17, 2023