
Tüntetést szerveznek a helyi közigazgatásban dolgozók
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen, és a tüntetők küldöttsége találkozni fog Ilie Bolojan miniszterelnökkel – nyilatkozta az Agerpresnek pénteken Ringo Dămureanu, a közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Megemlítette, hogy a helyi közigazgatás szakszervezeteinek képviselői már egyeztettek egyszer a miniszterelnökkel a háromoldalú egyeztető tanács keretében, és rávilágítottak a közigazgatásban fennálló valós problémákra. Leszögezték: egyetértenek a közigazgatás racionalizálásával, de azt javasolták, hogy ez fentről lefelé valósuljon meg, a legfelső szintről, a polgármesteri, alpolgármesteri pozíciókból kiindulva: szüntessenek meg néhány alpolgármesteri tisztséget, csökkentsék a helyi képviselők juttatásait, szüntessék meg a polgármesterek és polgármester-helyettesek személyi tanácsadóinak állását különösen a kisvárosokban és községekben. Hozzátette: elsősorban amiatt tiltakoznak, hogy a kormány konzultálások nélkül akarta meghozni ezeket az intézkedéseket. Szükség van a párbeszéd újraindítására – szögezte le a szakszervezeti vezető.
Forrás: Agerpresa