• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9690 RON
  • USD4.5823 RON
  • GBP5.8022 RON
  • HUF1.2634 RON

Tüntetést helyeztek kilátásba az egészségügyi szakszervezetek

Elégedetlen az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség a kormány képviselőivel folytatott tegnapi tárgyalás eredményével, és tüntetést helyezett kilátásba március 11-ére.

Az érdekvédelmi szervezet főtárgyalója, Viorel Rotilă a délutáni egyeztetések után azt nyilatkozta, hogy a kormány eredetileg 20 százalékos béremelést ígért ugyan erre az évre az ágazat dolgozóinak, a hétfői tárgyaláson elhangzottak alapján valójában csak 13,9 százalékkal nőne a bérük. Mint magyarázta, a szaktárca honlapján és a minisztérium sajtóközleményében egyaránt azt írták, hogy az előirányzott bérkeretet növelnék 20 százalékkal 2024-ben, az egyeztetésen azonban az alapfizetések 20 százalékos növeléséről beszéltek.

Szerinte a kettő között jelentős különbség van, utóbbi ugyanis valójában mindössze 13,9 százalékos béremelésnek felel meg, beleértve az év elejétől hatályba lépett 5 százalékos emelést is. “Az alapfizetés 20 százalékos emelése nem elegendő” – jelentette ki Viorel Rotilă, aki szerint a kormány meg akarja téveszteni az embereket.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy nem jutottak megállapodásra a kormánnyal, így a korábban megszabott menetrend szerint folytatják a tiltakozóakciókat. Március 11-én tüntetést tartanak, majd ha meglesz a kellő számú aláírás, általános sztrájkba lépnek. Viorel Rotilă hozzátette, nem tudják, hogy a Sanitas Szakszervezeti Szövetség tagjai csatlakoznak-e a tüntetésükhöz, mert még nem egyeztettek a kormány ajánlatáról.

Forrás: Agerpres


február 6, 2024