
Trump meghívta Nicușor Dant Washingtonba
Nicușor Dan államfő kedd este telefonon beszélt az Amerikai Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal – értesült a Digi24 hírtelevízió. A beszélgetés mintegy tíz percig tartott, és baráti hangulatban zajlott.
Az amerikai elnök meghívta Nicușor Dant hivatalos látogatásra Washingtonba, jelezve, hogy nyitott a két ország közötti stratégiai partnerség megerősítésére. A hivatalos látogatás időpontját még nem közölték. A két vezető közötti kapcsolat nem új keletű: május 21-én Nicușor Dan a közösségi médiában köszönetet mondott Trumpnak, amiért bejelentette Darryl Nirenberg amerikai nagyköveti kinevezését Bukarestbe. Az államfő akkor úgy fogalmazott: „alig várja, hogy szorosan együttműködjön Trump elnökkel és adminisztrációjával a stratégiai partnerség megerősítése érdekében.” Nicușor Dan akkor kiemelte: „Országaink évtizedek óta közös értékeken és érdekeken alapuló együttműködésben élnek. Meggyőződésem, hogy közösen jelentős projekteket tudunk megvalósítani, amelyek nagyobb biztonságot és jólétet hoznak népeink számára.”
Nicușor Dan államfő hivatalosan is megerősítette: telefonbeszélgetést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel. A hírt maga az államfő közölte egy nyilatkozatban, amelyben elismerően szólt a beszélgetésről és az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai kapcsolat fontosságáról.
„Megtiszteltetés volt Donald Trumppal beszélni, és megköszönni neki a szívélyes gratulációt és határozott vezetését” – fogalmazott Nicușor Dan. Kiemelte, az Egyesült Államok Románia legfontosabb szövetségese és létfontosságú stratégiai partnere.
A beszélgetés pontos részleteit nem hozták nyilvánosságra, de elemzők szerint az egyeztetés jelezheti a két ország közötti kapcsolatok új szintre emelését, különösen a jelenlegi nemzetközi kihívások közepette.
Forrás: Digi24/Stiri pe surse