Új hangnem Tusványoson: önkritikával indult az idei rendezvény
Tusványosnak vissza kell térnie eredeti küldetéséhez, és nem válhat egyetlen politikai párt rendezvényévé – mondta a 35.Tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor ma délelőtti megnyitóján a rendezvény egyik alapítója, Toró T. Tibor.
Az alapokhoz való visszatérést sürgetve, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke elismerte: nem tudták kellőképpen árnyalni az elmúlt években azt, hogy a Tusványos a Fidesz egyik nyári pártrendezvényévé vált, ahol minden Orbán Viktor miniszterelnök beszéde köré épül. Toró ezt felületes képnek tartja, ugyanakkor megjegyezte, hogy az elmúlt években a pártpolitikai szempontok időnként felülírták a szabadegyetemi célokat.
Emlékeztetett: a szabadegyetem a szabad gondolkodás, a vita és a közös megoldáskeresés fóruma. A pártpolitika azonban elsősorban irányt mutat és a választók támogatását igyekszik megszerezni. Hozzátette: a szabadegyetem továbbra is jelentős tartalékokkal rendelkezik, és ha visszatér eredeti gyökereihez, képes lehet alkalmazkodni a térség politikai változásaihoz, valamint meghatározó fórum maradhat.
Toró T. Tibor szerint a választások után sok a csalódott ember. A magyarországi és a határon túli magyarok között feszültség van. Toró hangsúlyozta: ez a harag akadályozza a józan helyzetértékelést. Szerinte a Tusványos egyik legfontosabb feladata most az lehet, hogy hozzájáruljon a megbékéléshez. Azt szeretnék, ha a politikai táborok és közösségek ismét empátiával, józan mérlegeléssel tudnának egymással beszélni közös ügyeikről. A szabadegyetem alapítótagja elismerte azt is, hogy a rendezvényen az elmúlt években visszaszorult a román–magyar párbeszéd. Olyan, a párbeszédet korábban meghatározó személyiségek maradtak távol, mint Smaranda Enache.
Toró úgy véli, érdemes megvizsgálni, mi vezetett idáig, és célként fogalmazta meg, hogy Tusványos ismét olyan katalizátora legyen a román–magyar párbeszédnek, mint évtizedekkel ezelőtt. Az idei szabadegyetemen nem vesznek részt a magyar kormány képviselői, Toró T. Tibor szerint ugyanakkor fontos lenne, hogy a jövőben ismét jelen legyenek, mert a határon túli magyar közösségek problémáit és igényeit hitelesen itt lehet megismerni. Közölte: azon dolgoznak majd, hogy a külhoni magyarok igényeit összegyűjtsék, és eljuttassák a magyar törvényhozás felé.


