• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6500 RON
  • GBP5.8180 RON
  • HUF1.2774 RON
Fotó: Getty Images

Több száz tanárt vett célba a török vezetés

Újabb 107 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot hétfőn a török fővárosban, Ankarában és környékén azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintettek mindegyikét az incidens után bevezetett, és azóta is tartó rendkívüli állapot keretében bocsátották el munkahelyéről. A hétfői rendőrségi műveletben 51 embert már előállítottak. A török vezetés a 2016. július 15-i hatalomátvételi kísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és mozgalmát teszi felelőssé. Ankara szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott. Az Anadolu arról nem írt, hogy a mostani gyanúsítottak pontosan milyen intézményekben tanítottak. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából, összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret – köztük tanárokat – pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A török oktatásügyi minisztérium legutóbbi összesítése alapján a kormány az eltelt időszakban több mint ezer gülenista magániskolát bezárt. Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsított van előzetes letartóztatásban. A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.


november 20, 2017