
Több száz tanár tiltakozott Bukarestben
Több mint 300 tanár tiltakozott tegnap az ország különböző részeiből a fővárosban, az Oktatási Minisztérium épülete előtt.
A demonstrálók elégedetlenek több, az ő szakterületüket is érintő intézkedéssel, amelyek a fiskális csomagban szerepelnek. Ezek között van a heti 20 órás tanítási kötelezettség, az alacsony gyermeklétszámmal rendelkező oktatási intézmények összevonása, valamint a nagyobb létszámú osztályok kialakítása. További kifogásaik szerint a kutatóintézeteket is „alulfinanszírozzák”, mivel nem frissítették a szükséges költségeket sem a humánerőforrásra, sem a közművekre, sem az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére.
Az oktatási szakszervezetek Daniel David miniszter lemondását követelik, és azt állítják, hogy a kormány intézkedései tevékenységcsökkentéshez, bérveszteséghez, valamint időveszteséghez vezetnek az iskolák közötti nagyobb távolságok miatt. Az érdekvédelmisek további demonstrációkat jelentettek be, valamint szeptember 8-án, az új tanév első napján nagyszabású tiltakozást szerveznek.
Forrás: RRA