
Több mint fél millió aláírás gyűlt már össze
Eddig 600 ezer aláírás gyűlt össze a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre, és ahogyan várható volt Erdélyben írták alá eddig a legtöbben, de Magyarországról is sok aláírás érkezik, ahogy sok más európai régió is szépen lassan felzárkózik. – mondta el rádiónknak az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Vincze Lóránt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés az európai nemzeti kisebbségek illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelmét és népszerűsítését célzó intézkedéseket és jogszabályokat tartalmazza. Azokban a kisebbségi közösségekben, ahol kevesebb az aláírás szám, viszonyítva az Erdélyi vagy a Felvidéki eredményekhez, kevés szervezetnek van olyan háttere, olyan tudásanyaga, olyan erőforrásai, olyan tapasztalat csomagja, mint a Kárpát-medencei magyarságnak.
Vincze Lóránt elmondta, hogy 8 hét maradt a kezdeményezés érvényességéhez szükséges 1 millió aláírás összegyűjtésére, és minden eszközzel azon lesznek, hogy ebben a nyolc hetes hajrában nagyon jó eredményekkel tudják majd a kampányt lebonyolítani.
„Én azt gondolom, hogy ez a nyolc hét bőségesen elegendő kell legyen ahhoz, hogy a maradék aláírásokat begyűjtsük Európából, de alapvetően nagyon fontos az, hogy Magyarországról meglegyen az a félmillió aláírás, amelyre ígéretet kaptunk, amelyet határon túli magyar közösségi vezetők kértek az anyaországtól.” – tette hozzá Vincze Loránt.